Senki sem tökéletes

Még én sem,és te sem!Senki sem az.Ha mindenki az lenne,üres fejű viaszbabákkal lennénk körbevéve,és annál már csak egy maratoni Tv Shop bemutató az unalmasabb.Épp a napokban hívta fel erre a figyelmemet egy kedves ismerősöm,mikor már indúlni akartam volna megkeresni a női önbecsülésem.Vannak emberek,akik párt keresnek maguknak,mindenféle ideállal a fejükben.Kigondolják,hogy külsőre,vagy belsőre mi az elképzelés,és ha találnak valami hasonlót,álomvilágba ringatják magukat,hogy "Igen,na,ezaz,ő olyan,akit kerestem".Segítek:Ilyen nincs!És ha eltelik pár hét,jobban megismer az illető,ez az ideál elkezd kopni kis elméjében,és már rögtön nem leszel annyira érdekes a számára.

Na de mi van akkor,ha ezeket a dolgokat te fel is vállalod?Jesszus Isten hát itt a világvége!

Vannak,akik  a körmüket rágják,akik csámcsognak,vagy zavaróan rágják a rágógumit,vagy idegesítő a nevetésük,vagy éppen horkolnak.De kérdem én:És akkor mi van???Miért nem lehet elfogadni a másikat olyannak amilyen?Én nyitott embernek tartom magam ebből a szempontból.Ha találkozok valami hasonlóval,az első csodálkozást félretéve,igyekszem elfogadni a másikat.De vannak olyanok is,akik ezek miatt a kis malőrök miatt inkább kiábrándúlnak főhösünkből,és tovább lépnek.Egy friss kapcsolat lényege nem az lenne,hogy összecsiszolódjon a pár,hogy segítsék egymást a magánéletben,vagy ha úgy van,esetleg az ágyban is?Senki sem úgy születik,hogy tökéletes a másik számára.Én személy szerint nem is akarnék magamnak ilyen pasit,állandóan attól rettegnék,mikor, vagy hol fogok egyet bakizni,és igen fárasztó lenne díszmagyarban,vigyázállásban lenni egész nap.Igenis fogadjon el úgy,ahogy vagyok, a magam tökéletlen valójában!

Más:

4 hónap párkeresés után,megkönnyebbűlve és boldogan letőröltem magam a párkereső oldalról.Na de nem azért mert megtaláltam életem szerelmét(pfff),hanem mert belefáradtam.Belefáradtam a taktikázásokba,a hazugságokba,abba, hogy olyan hülyének néztek,hogy azt nem szégyelték.Én persze sokszor nem szóltam,én voltam a "megértő csaj",de közben sokszor rötyögtem magamban,hogy "Öcsém,de béna vagy...Emelett átlátszó is,mint sajtos szendvics a folpakkon".

Most egy kicsit hanyagolni akarom ezt a pár keresést,és inkább sokkal jobban szeretnék koncentrálni saját magamra.Az elmúlt hónapokban kicsit elvesztettem magam...Annyira görcsösen szerettem volna magam mellett tudni valakit,hogy közben észre sem vettem,hogy mi történik körülöttem,és saját magamban.Most szeretném újra felfedezni magamat,a bennem rejlő lehetőségeket,csak hogy ezután a négy hónap után kevésbé érezzem magam  egy nagy rakás szarnak.

De nem panaszkodhatok,elvégre sok szép élményben volt részem,de emellett rengeteget tanúltam ezekből a csalódásokból.Igazából,ha úgy vesszük,hálás is lehetnék eme férfiaknak,mert nélkülük most nem lehetnék az,aki.Már nem vagyok az a naív kislány,aki a szőke herceget várja fehér lovon.(A herceg van lovon nem én,ezt tisztázzuk!)Időbe telt,mig átláttam a dolgokon,és túltettem magam a csalódásokon,hogy milyen emberek rohangálnak a világban.De mégis úgy gondolom,semmit sem változtatnék meg ezen a négy hónapon.

Bizalom

Meg kellene tanúlnod bízni az emberekben.Mégha fájó emlékeid is vannak a múltadból,akkor is!Hiszen sohasem tudhatod,hogy az az ember,akivel cirka 2 perce beszélgetsz miken ment keresztül,milyen ember valójában.Nem mindenki olyan gyökér,mint az az egy,aki miatt még ma is nyalogatod a lelki sebeidet.

Történt ma egy váratlan fordulat azon a bizonyos társkeresőn amiről az előző blogomban írtam.Ritkán járok fel rá,de már annyi értesítést kaptam,hogy már csak azért is felmentem,hogy ezeket kitöröljem.Szívet küldött egy fiatalember,és nem is tudom miért,de rápillantottam az adatlapjára.Abban a pillanatban valami olyat éltem át,amit már nagyon rég.Végre valaki akinek nem sablonos a bemutatkozása,aki nem fényezi magát,aki nem hülyít mindenféle kamu szöveggel.Ez most biztos hülyén és naívan fog hangzani,de egy verset írt le.Kedvenc költőmtől,Radnótitól eltekintve,még életemben nem olvastam ilyen gyönyörű szerelmes verset.Mélyen megérintett,percekig csak ültem,és néztem magam elé,és közben a fejemet ingatva mondogattam magamban:"Ilyen nincs".

Írtam hát a fiúnak,hogy igazán szép verset írt,ilyen pasi talán nincs is.Megköszönte,majd elkezdtünk beszélgetni.Az egész beszélgetés, pár mondat után nekem hála(szép munka Lázár)elszakadt.Egyszerűen nem tudtam elhinni,hogy vannak olyan férfiak akiknek szive is van.Elkezdtem hozzá hasonlítani egy olyan emberhez, aki nem is olyan régen,megbántott,kihasznált,eldobott.Pedig nem mindenki olyan,mint ő,és ezt már tényleg meg kellene tanúlnom végre.De ez most sem sikerült.Kiderült a beszélgetésből,hogy 3 éve halt meg a párja rákban.Élete szerelme,akivel együtt tervezték a jövőt,és akit látott fokozatosan leépülni,megkopaszodni...végül meghalni.Rettenetesen elszégyeltem magam,legszivesebben egy szívlapáttal ütöttem volna magam tarkón,de mire észbe kaptam,már késő volt.Eliesztettem a bizalmatlanságommal.Nem mintha lett volna köztünk valami,hiszen tényleg csak pár mondatot váltottunk,de mégis annyira mellbevágott az egész sztori a verstől kezdve,az egész beszélgetésen át,a nagy szerelem elvesztéséig,hogy most hüppögök,mint egy óvodás.

És most itt ülök,és magamban pityergek,mekkora idióta,lelketlen,és bizalmatlan ember vagyok.Nem akarok ilyen lenni,de mégis olyan nehéz megbízni valakiben,és hinni,hogy nem ver át,nem hagy el,és csak te vagy neki a legfontosabb az egész világon.

Azok a bizonyos Társkeresők

Soha nem rajongtam eme műfajért,de másfél év szingliség után kénytelen voltam ráfanyalodni.Mivel egy korombeli nőnek már igencsak "meg vannak számlálva a napjai"a társadalom szerint,nehezebb esélyekkel indúlhat a pasizás rögös útján,mint a húszonévesek.Lássuk be,nem igazán járom az éjszakát szórakozóhelyeket keresve,és a Facebookom sincs teletömve jobbnál jobb férfi ismerősökkel.Így hát nehezen,de beadtam a derekamat.Letöltöttem az első applikációt ami szembe jött velem a Play áruházban,majd kolléganőim segítségével felregisztráltam.Ahogy görgedtem az ellenkező nem képeit a telefonom képernyőjén,egy hatalmas szívlapáttal vágott tarkón a felismerés:Hihetetlen,hogy egyes férfiak milyen képeket képesek feltenni magukról.És ami a még inkább elszomorító,szerintük ez bejön a nőknek,mi több el is alélnak tőlük.Kedves Úraim!Mindenféle kekeckedés és kötöszködés nélkül mondom,hogy a "pózolj harcsával,vagy a pózolj légpuskával,és(személyes kedvencem)a pózolj a bicepszedet puszilgatva,mint vmi elcseszett Johnny Bravo" képek inkább röhejesek,mintsem felkeltenék egy nő érdeklődését.Az enyémet legalábbis biztosan nem.

Na és akkor,hogy ne csak a képekről meséljek,íme néhány férfi típus,akikkel a társkeresőn találkoztam:

A Tipikus szépfiú aki átb...a a fejed:

Igy vagy úgy,de mindenki találkozott már ezzel a típussal.Ő az a srác,akiért megdobban a szíved,ha meglátod.Gyönyörű szemek,aranyos kis gödröcskék,igéző mosoly.Mikor elkezdtek beszélgetni,minden klappol,sokat nevettek,flörtöltök.Az események felgyorsúlnak,megnyílsz neki,még oda is adod magad,erre hirtelen mindennek vége szakad.Pár hét leforgása után rájön,neki még sem kell kapcsolat,de amúgy jó veled,ha másra nem is szex partnernek jó vagy.Mikor megkérdezed mi volt a probléma,téged okol mindenért,minden a te hibád volt.Ezek után kicsit összetörve ugyan,de haladsz tovább az utadon,és igyekszel arra gondolni,hogy nem minden pasi olyan,mint ő.

A "Ragadós":

Első körben izgalmas vele a beszélgetés,de pár nap után már szinte levakarhatatlan.A nap szinte minden percében irogat neked,nincs egy normális téma amiről egy jót tudnátok beszélgetni,mert csak "úgy csevegtek".Hamar észreveszed,hogy a kommunikáció köztetek kiüresedett,nem szól igazából semmi értelmesről.Mikor kedvesen célozgatsz a problémára megsértődik,majd 1-2 napra eltűnik.Mikor már úgy gondolod sikerült elbúcsúzni egymástól,visszatér,mint a bumeráng,és valami üres kifogással újra elkezd neked irogatni.

Az Fbi ügynök:

Ö az a tipikus pasi,aki pár nap leforgása után,úgy gondolja,neki minden joga meg van ahhoz,hogy tudja,mikor,kivel,hova mész és mit csinálsz.Aki minden lépésedről tudni akar,de ha egy aprócska információt is elhallgatsz előle,már rögtön borúl a bili.Fel van háborodva,ha kihagyod valamiből,ha nem engeded be ilyen rövid idő alatt az életedbe.Már már kicsit ilyesztő a szitu,ezért az ilyentől jobb is mihamarabb elköszönni.

Rövid Társkeresős pályafutásom alatt,ezekkel a típusokkal találkoztam leginkább.Néha vicces,néha dühitő szituációk kerekednek,de még mindig azt mondom,nem győzött meg a társkeresés eme fajtája.Kezdek beletörődni,hogy vénlányként fogok meghalni,mint valami Charlotte Brönte regény szereplője.

Három hét

Történetünk egy átlagos csütörtöki napon kezdődött éppen ma négy hete.Kedves,drága kolléganőim úgy döntöttek regisztrálnak egy társkeresőre azzal az indokkal,hogy "Már pedig neked pasi kell!"Hiába kapálóztam ellene,öt felbőszült nővel sok mindent nem tudok kezdeni,pedig én is az vagyok,és hát ahogy a mondás tartja:Sok lúd disznót győz.(És itt a disznót nem az alkatomra értem!)Pedig eddig is jól elvoltam pasi nélkül,éltem az életem,jöttem- mentem,tervezgettem,szervezgettem stb.Igaz egy idő után már kezdett hiányozni valaki,de nem gondoltam senkire sem sóvárogva, mély sóhajok közepette,mint holmi lányregényben.

Aztán jött Ő és mint valami robbanás,majdnem felrobbantotta a telefonom kijelzőjét a mosolya.Miután megvolt az egymásnak szívecske dobálás,elkezdtünk beszélgetni.Elősször csak tapogatózva,de pillanatokon belül sikerült egy hullámhosszra kerülnünk.Rengeteget beszélgettünk szinte mindenféle témáról.Már az idejét sem tudom mikor éreztem magam ilyen jól...Az első randevún mindketten megszeppenve ültünk egymással szemben,majd este jót nevettünk magunkon.A következő pár napot nem is tudom milyen jelzővel tudnám leírni.Reggelente gondolatban vele ébredtem,este vele feküdtem le.A tudat,hogy van valaki,akit érdeklek,és akinek netalántán még fontos is vagyok,teljesen megrészegített.A munkahelyemen bambán vigyorogva kolbászoltam össze-vissza,de ez otthon sem volt másképp.Aztán egy megfázás és torokgyulladás páros lábbal tiporta szét terveinket.A találkozások elmaradtak,örültünk,ha egy héten egyszer tudtunk találkozni.Az első pár napban még bírtam a strapát,de az idő előrehaladtával,már rettenetesen kezdett hiányozni.A kedvem hullámzó lett,és mások sem könnyítették meg a dolgomat,miután mindenféle butaságot kezdtek nekem magyarázni.Elsőre sikerült kivédenem ezeket a "teóriákat"vele kapcsolatban,de végül csak sikerült elültetniük azt a bizonyos bogarat a fülembe...Ha lemondott egy találkozót,vagy éppen nem volt olyan a hangulata amit megszoktam,már rögtön elkezdtem rémeket látni,és mint valami féreg,elkezdett belülről rágni.Egyre dacosabb,hisztisebb,és követelőzőbb lettem.És a viharfelhők a fejünk felett csak egyre inkább gyülekeztek...Pedig Ő mindent megtett annak érdekében,hogy én ne érezzem így.Lopott csókért képes volt el autózni hozzánk,meglepett a kedvenc nasimmal nem is egyszer,ha vele voltam,minden szépnek tűnt,újra színesnek láttam a világot,újra BOLDOG VOLTAM.

De ez a boldogság nem tarthatott sokáig,mert nem a szívemre,a saját megérzéseimre hallgattam,hanem mások hülyeségeire.Furcsa,hogy az ember mennyire megtudja szokni a jót...Erre nem is gondol addig a pillanatig,míg ez be nem következik.És most itt vagyok,és félek,hogy ez a boldogság tovaszáll.Sajnálom,hogy nem regisztráltam korábban arra a társkeresőre,és nem találkoztunk előbb.Akkor talán tudná,hogy valójában milyen vagyok...Mert nem az aki az elmúlt napokban.De persze ennek a történetnek is meg van a maga tanúlsága:Soha,semmilyen körülmények között nem fogom hagyni,hogy mások befolyásolják az érzéseimet valaki iránt.Ezt csak és kizárólag én akarom irányítani.Na és persze az a bizonyos agyalás és túlkomplikálás sem éppen a legmegfelelőbb módszere egy kibontakozott kapcsolat elősegítéséhez.Hiszen még olyan korai...Kár azon morfondírozni,hogy vajon Ő hogy gondolja,vagy mit érezhet...Ez az izgalom az egyik legszebb dolog egy kapcsolat kezdetén,amit nem szabad siettetni!

És most itt ülök,és fogalmam sincs hogyan tovább...Lehet ennek a bejegyzésnek sincs értelme,de legalább kiírom magamból az érzéseimet,melyek a napok múlásával már kezdenek felemészteni.Talán neki is jelentett valamit ez az egy hónap,vagy csak nekem?Tudna adni még egy esélyt arra,hogy megismerjen,és rájöjjön arra milyen is vagyok valójában?De az is lehet,hogy annyit csalódott bennem az elmúlt napokban,hogy már nem is kiváncsi rám.

Melankólia

Van az a pillanat,amikor csak ülsz a laptopod előtt,és bámulod az üres bejegyzést azon agyalva mit is kéne írnod.Nem sokkal később ez az állapot átcsap enyhe hisztibe,amikor Csubbakát meghazudtoló hangok hagyják el a torkodat,miközben a bárnádat püffölöd.

Rengeteg minden történt velem a legutóbbi bejegyzés óta,ami lássuk csak mikor is volt?Inkább hagyjuk,kb időszámításunk előtt 200-ban.Tényleg sok lenne leírni,a lényeg,hogy új munkahelyem van tavaly május óta.Szeretek ott dolgozni,és hihetetlenül szerencsésnek mondhatom magam,mivel remek kollégáim vannak.Mindegyiket egytől egyig megszerettem,velük sok-sok nevetéssel és poénkodással telnek a napok.Végre egy munkahely ahova nem gyomorgörccsel megy be az ember nap mint nap,hanem ahova tényleg szeret bejárni.

Tavaly valamilyen oknál fogva annyira vártam a karácsonyt(Az Isten tudja mi lelt engem,hogy ütöttem volna tarkón magamat egy szívlpáttal),hogy már december első napjaiban elkezdtem készülni rá.Szépen beosztottam napokra, hogy mikor mit fogok csinálni,semmit sem akartam bízni a véletlenre.A karácsonyi láz végül annyira elkapott,hogy karácsonyi dalokat dúdoltam magamban,a karácsonyi menüt fejben már össze is állítottam(útólag nem is értem,hogy nem hívott hozzám senki sem papot a családból).Aztán eljött a karácsony,de amilyen gyorsan jött,olyan hamar el is telt.Annyira üresnek, fáradtnak és csalódottnak éreztem magam az ünnepek után,mint egy gyerek aki nem kapta meg a kért karácsonyi ajándékát.

Ez az állapot sajnos nem nagyon akar elmúlni,talán ez a hülye időjárás is az oka mindennek.

Nem elég,hogy már hónapok óta megfagyok,de elegem van ebból az állandó szürkeségből és melankóliából.A kedvem hullámzó,de általában ha csak magam vagyok,hajlamos vagyok begubózni,negatív dolgokon hergelni magam,mindent sötéten látni.Ami nem jó,mert egyrészt semmi értelme,másrészt a vérnyomásom is az egekbe szökik,harmadrészt meg hát na...Hiányzik a tavasz. Nincs sehol semmi szín,alszik a természet,minden olyan...még szavak sincsenek rá annyira rossz az egész.Türelmetlenül várom hogy beköszöntsön végre a jó idő,de szerintem ezzel nem csak én vagyok egyedül.Várom az aranyeső bokrokat virágozni,a fűszálak élénk zöld színét,reggel madárcsicsergésre ébredni.Mielőtt átcsapnék Jane Austen írásba leállítom magam,a lényeg a lényeg,ez így nem jó,és ez csak enyhe kifejezés.

Erre az évre nincsenek világmegváltó terveim.Mivel tanúltam a tavalyi hibáimból,most eldöntöttem,nem akarok mindent egyszerre,hogy aztán december 31-én egy üveg vodka fölött rimánkodjak,hogy tulajdonképpen semmit sem sikerült elérnem,de nem csak ebben az évben,hanem úgy egyáltalán az egész életemben.Tehát a terv a következő:beosztottam ezt az évet két szakaszra.Az első terveimre nyár végéig adok időt magamnak.Ez a két terv pedig nem más,mint egy lakásfelújítás és egy angol nyelvvizsga.A többit majd az idő elrendezi,amúgy is még csiszolni kell őket.

Remélem a magánéletem is rendeződik az Új évben,bár annyira megszoktam az egyedüllétet,hogy nem is nagyon gondolok most párkapcsolatra.Őszintén szólva,fogalmam sincs hogy tudnék valakit beengedni az életembe,a kis világomba...Nem is tudom,hogy fel vagyok-e készülve arra,hogy valaki érzelmileg és lelkileg felbolygassa a mindennapjaimat.Bár néha, ha látok egy szerelmespárt a metrón vagy a villamoson, elkap valamiféle sóvárgás,de azt a következő megállóig szerencsére ki is heverem.

Hát kiváncsian várom,mit hoz ez az év minden tekintetben.

Nem jó ez így

Éled a kis nyugodt,már már unalmasnak tűnő életed,mikor is valaki hirtelen berobban,és feje tetejére állítja azt.Pár napra biztosan.

Már ismered őt a múltadból,azokból az időkből,amikre sokszor olyan jól esik visszaemlékezni,nosztalgiázni. Az első napok nosztalgikus hangulatban teltek,majdhogy nem egymás száját kellett befognotok.Ő sokat változott a gimnázium óta.Komolyabb lett,megfontoltabb,felelősségteljesebb.Kicsit kinőtte azt a gimis "suhancot"akire emlékeztél.

Te nem sokat változtál,még mindig megmaradt benned az a bohókás,hebrencs,karakán leányzó aki gimiben voltál.És valószínűleg,lehet pont ez is volt a baj.

Sajnos az első napokba némi viharfelhő is becsúszott,amit leginkább te nem tudtál a helyén kezelni.Mert még mindig benned él az a karakán,szenvedélytől izzó lány,akit annó megismert.Aki szeret túlpörögni a dolgokon,ami nem mindig jó,sokszor rá is csesztél,de hát már jártunk így nem is egyszer,és valószínüleg nem is ez volt az utolsó alkalom.

A beszélgetéseitek elmaradoztak,a találkák nem teljesültek.És te azon agyaltál mit is csinálhattál rosszul.Valahogy mindig ez a szokásos menetrendje ezeknek a storyknak.Megismerkedsz valakivel az első napok,hetek intenzívek,jól esnek,lesed a telefont mikor ír,de aztán valami történik,és szinte a visszájára fordul minden.

Most esetünkben sem volt ez máképp.Elbeszéltek egymás mellett,valahogy nincs meg a közös nevező.Próbálsz megértő lenni,de valahogy úgy érzed valami elromlott,amitől aztán még idegesebb leszel,és olyat írsz neki amivel megbántod,megsérted,esetleg ő úgy érzi szemrehányást kap tőled,sarokba szorítod.Pedig nem.Mindig is elitélted azokat a nőket,akik bekokózott Szörnyella De Frászként viselelkedtek a pasikkal.Két kézzel hadonásztál,hogy "már pedig én nem leszek ilyen",de mit ad Isten,ma történelmi pillanatot írtunk,mikor is rájöttél,hogy De!Sőt,te már szinte az egyik mintapéldánya lettél eme állatfajnak,és ez nagyon elszomorít.

Pedig te csak próbáltad megérteni.Megérteni,hogy ezer és egy dolga van,dolgozik,rohangál ide-oda,egyszerűen éli az életét.Csak megijedtél,hogy mi van,ha ebbe az életbe te már nem férsz bele...?

Mert neked nem elég,ha csak kéthetente rádbüfög egy "Mi újság?"-ot.Kiváncsi vagy hogy telt a napja,várod,hogy te is elmond neki a sajátod.Vagy ha valami furcsa,hihetetlen dolog történik veled,gondolkodás nélkül felhívd,hogy"Dobj el mindent,ezen besírsz a röhögéstől!"És ez az ami hiányzik neked.Lehet,hogy túl gyorsan és hirtelen akarsz mindent,de hát az élet sajnos ilyen.Minden napot úgy kell megélni,hogy lehet, az az utolsó.Akkor meg minek totyorásszon az ember egy helyben?

Valószínű,hogy egy kicsit lassítanod kéne,mert nem látod a szélsebesen közelgő Stop táblát.

Akkor kevesebb feszültség is lenne köztetek,végre megint olyan lehetne minden mint a kezdetekkor.Mert ahogy most van az rossz.Nagyon.Nem jó ez így.

Nem jó ez így

Éled a kis nyugodt,már már unalmasnak tűnő életed,mikor is valaki hirtelen berobban,és feje tetejére állítja azt.Pár napra biztosan.

Már ismered őt a múltadból,azokból az időkből,amikre sokszor olyan jól esik visszaemlékezni,nosztalgiázni. Az első napok nosztalgikus hangulatban teltek,majdhogy nem egymás száját kellett befognotok.Ő sokat változott a gimnázium óta.Komolyabb lett,megfontoltabb,felelősségteljesebb.Kicsit kinőtte azt a gimis "suhancot"akire emlékeztél.

Te nem sokat változtál,még mindig megmaradt benned az a bohókás,hebrencs,karakán leányzó aki gimiben voltál.És valószínűleg,lehet pont ez is volt a baj.

Sajnos az első napokba némi viharfelhő is becsúszott,amit leginkább te nem tudtál a helyén kezelni.Mert még mindig benned él az a karakán,szenvedélytől izzó lány,akit annó megismert.Aki szeret túlpörögni a dolgokon,ami nem mindig jó,sokszor rá is csesztél,de hát már jártunk így nem is egyszer,és valószínüleg nem is ez volt az utolsó alkalom.

A beszélgetéseitek elmaradoztak,a találkák nem teljesültek.És te azon agyaltál mit is csinálhattál rosszul.Valahogy mindig ez a szokásos menetrendje ezeknek a storyknak.Megismerkedsz valakivel az első napok,hetek intenzívek,jól esnek,lesed a telefont mikor ír,de aztán valami történik,és szinte a visszájára fordul minden.

Most esetünkben sem volt ez máképp.Elbeszéltek egymás mellett,valahogy nincs meg a közös nevező.Próbálsz megértő lenni,de valahogy úgy érzed valami elromlott,amitől aztán még idegesebb leszel,és olyat írsz neki amivel megbántod,megsérted,esetleg ő úgy érzi szemrehányást kap tőled,sarokba szorítod.Pedig nem.Mindig is elitélted azokat a nőket,akik bekokózott Szörnyella De Frászként viselelkedtek a pasikkal.Két kézzel hadonásztál,hogy "már pedig én nem leszek ilyen",de mit ad Isten,ma történelmi pillanatot írtunk,mikor is rájöttél,hogy De!Sőt,te már szinte az egyik mintapéldánya lettél eme állatfajnak,és ez nagyon elszomorít.

Pedig te csak próbáltad megérteni.Megérteni,hogy ezer és egy dolga van,dolgozik,rohangál ide-oda,egyszerűen éli az életét.Csak megijedtél,hogy mi van,ha ebbe az életbe te már nem férsz bele...?

Mert neked nem elég,ha csak kéthetente rádbüfög egy "Mi újság?"-ot.Kiváncsi vagy hogy telt a napja,várod,hogy te is elmond neki a sajátod.Vagy ha valami furcsa,hihetetlen dolog történik veled,gondolkodás nélkül felhívd,hogy"Dobj el mindent,ezen besírsz a röhögéstől!"És ez az ami hiányzik neked.Lehet,hogy túl gyorsan és hirtelen akarsz mindent,de hát az élet sajnos ilyen.Minden napot úgy kell megélni,hogy lehet, az az utolsó.Akkor meg minek totyorásszon az ember egy helyben?

Valószínű,hogy egy kicsit lassítanod kéne,mert nem látod a szélsebesen közelgő Stop táblát.

Akkor kevesebb feszültség is lenne köztetek,végre megint olyan lehetne minden mint a kezdetekkor.Mert ahogy most van az rossz.Nagyon.Nem jó ez így.

Negyed év

December óta nem adtam életjelet magamról blog írás terén,így már igazán illendó volt jelentkeznem,pedig nem kevés változás történt velem az elmúlt négy hónapban....

December végén szeretett munkahelyemtől és csapatomtól megválva kezdtem a januárt egy másik boltban,városkánk egyik legnagobb plázájában.Bevallom aggasztott ez az új fordulat,munkamorálom szempontjából rohamosan zuhanni kezdett a tetszési indexem.A lakás felújítással kapcsolatban megtettem az első lépteimet,a januárt már az új ablakokkal köszönthettük.

Februárban munkát váltatottam és immár két hónapja egy fehérnemű és fürdőruha bolthálózat központi irodájában töltöm hétköznapjaimat.Szeretek ott lenni,és elég jól elvagyunk az új kollégáimmal.Felüdülés végre normális munkakörnyezetben,munkarendben dolgozni,nem is értem,hogy bírtam eddig a plázás munkás életet.Ebből a szempontból igazi Heronak tartom magam.Igaz nem a szomszédban van,de az,hogy végre irodában dolgozhatok és nem kell idióta vásárlókkal foglalkoznom,kárpótol mindenért.

 

Ami a jelent illeti,lassan elkezdem a szobám átalakítását,melyet egy festéssel kezdek.Májusra már tervbe van véve egy parkettázás is,amitől kicsit tartok imádott szőrgombócom(ne tessék rosszra gondolni,a macskámról beszélek)szempontjából.A decemberi ablakcsere szinte sokkolta érzékeny lelki világát,és napokig nem volt hajlandó kibújni a takaró alól.Bele se merek gondolni,hogyha egy egynapos ablakcsere ilyen hatással volt rá,mi lesz itt,amikor majd a padlócserének állunk neki,ami azért tudjuk, nem egy nap alatt lesz kivitelezhető.Mindennek ellenére már nagyon várom,hogy a szobám és a lakás új fényében tündököljön.

Magánéleti/érzelmi szempontból nem sok változás történt az életemben,de úgy érzem már egyre jobban veszem az akadályokat,mint mondjuk pár hónappal ezelőtt.Már nem úgy ténfergek a lakásban,mint egy elcseszett Bridget jones, Celine Dion-tól az "Oh by myself" című számot hüppögve kezemben egy Rosés üveggel.

Március végén egy számomra kellemetlen találkozásban volt részem,de ezen is hamar túljutottam,bizonyítva,hogy egyre jobban vagyok lelkileg.

Az elmúlt napokat egyetlen szóval tudnám jellemezni:Nosztalgia

Éled a már-már unalmasnak mondható  napjaidat,mikor is valaki hirtelen berobban az életedbe a múltadból.Rád ír csak úgy  x év után,amit te eleinte nem nagyon tudsz hova tenni magadban,vakarod is a fejed rendesen.Hiszen utoljára a Gimnáziumban voltatok kapcsolatban egymással,de annak már...Hadd ne keljen leírnom hány éve.Szóval ennek a "robbanásnak" már egy hete,és azóta is beszéltek.Rajtad meg egyre jobban elhatalmasodik a nosztalgia,hiszen olyan jó érzés visszagondolni azokra a bizonyos gimnáziumi évekre.

Remélhetőleg ez egy új barátság kezdetét jelenti,aminek már nagyon várom a folytatását.

 

December

Nagyon nem vártam ennek a hónapnak az eljövetelét,de hát mégiscsak beköszöntött ez  a fránya december.A plázákban már javában mennek a karácsonyi zenék,és a girlandoktól és színes gömböktől erős émelygés,később hányinger kap el.Valószinűleg most is,mint minden évben,mire beköszöntenek az ünnepek,Grincsé válok.Persze nem leszek zöld és szőrös(kurvára remélem),de hogy vállról ereszthető gránátvetővel fogom a plázák hangszóróit szétzúzni,és a műfenyőket láncfűrésszel széttrancsírozni az is biztos!Na jó nem,de azért szép gondolat.Sohasem rajongtam eme ünnep iránt,de most hogy egyedül vagyok,ez még inkább így van.

Arról már nem is beszélve,hogy ebben a "merry"-nek cseppet sem nevezhető időszakban,nekünk kereskedelemben dolgozóknak miken kell keresztül mennünk:udvariatlan,türelmetlen vásárlók,káosz,kapkodás,és felfordulás.Hát nagyon nem várom,és persze minden év eme szakában megfogadom az égre tekintve,mellkasomat ütögetve,hevesen gesztikulálva,hogy a következő év deceberét már valami nyugodt irodai környezetben fogom eltölteni.Aha persze.

De legalább most már tudom mit szeretnék kérni karácsonyra a jézuskától:Egy új idegrendszert.

You can never hurt me again

A mai napom is úgy alakúlt,mint a többi,de aztán történt egy váratlan,meghökkentő,nem várt fordulat unalmas óráimban.

Történt ugyanis,hogy a neten szörfölgetve megpillantottam egy régi ismerősöm,régi-régi bejegyzését,emlékét egy bizonyos oldalon.

Ekkor csapott fejbe a felismerés egy péklapáttal:A bejegyzés minden egyes sora át volt húzva fekete vonalakkal.Miután megbizonyosodtam arról,hogy nem,nem az én telefonom szórakozik velem,az ajkam egy hosszabb hmmm...hangot hallatott.

Pár perc gondolkodás (nem is igazán tudom,közben milyen érzések kavarogtak  bennem),és hümmögés után már néhány cöhh és pffff is elhagyta a számat.

Első felindulásban elszomorodtam,és elkezdtem gondolkodni azon,hogy egy rólam/rólunk szóló "emléket"(mégha kevésbé boldog,vagy örömteli is) miért kell ily módon "megsemmisíteni".Ha az ember évek múltán, valamilyen oknál fogva megbán egy bizonyos bejegyzést,egész egyszerűen fogja magát és kitörli.

De nem,főhősünk ezt a megoldást a körülötte lévő fal magasabbra építéséhez,sokkal izgalmasabbnak találta.

De innen üzenném neki(bár tudom úgyse olvassa,de azért jó érzés leírni)Hogyha már ennyire belejött a vonalak egyenes húzogatásába,felőlem akár az összes rólam szóló bejegyzéssel hasonló képpen bánhat el,vagy  akár ki is törölheti őket!

Ha neki ezek az apró dolgok teszik izgalmassá szürke hétköznapjait,vagy csak szeretné pár Hgmm-el felpumpálni a vérnyomását,hát akkor hajrá!Váljon kedves egézségére!

Már ezerszer összetört,mégegyszer nem engedem!De azért halkan motoszkál bennem a kérdés hogy miért?Miért pont most, több,mint 2 év után?(a bejegyzést számítva)

Igzából nem is nagyon érdekel...Nem akarom hogy érdekeljen.Nem akarom,hogy még ennyi idő után is,és így is bántson,vagy fájdalmat okozzon.Elfáradtam.

De azért remélem büszke magára főhősünk és széles vigyorral az arcán veregette meg a vállát,miután végzett a "rombolással".